Skip to main content

Szakmai életút, kiállítások, könyvbemutatók


Szakmai életút

1991-ben készítettem első tűzzománc képeimet az egri főiskolán. Csodálatos tanáraim voltak; különösen sokat tanultam Czinke Ferenc, Dévényi János és Kishonthy Jenő festőművészektől. Nehéz, de szép utat jártam be; sokat kísérleteztem különböző zománcokkal, terveztem, rajzoltam, míg végül kialakult saját motívumrendszerem, aminek segítségével „beszélek” a képeken.

Családommal 1998-óta élek Székesfehérváron.

Néhány évig tanítottam tűzzománc technikát a székesfehérvári Munkácsy Mihály Alapfokú Művészeti Iskolában.

2019-ben tagfelvételt nyertem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe.

2018-ban jelent meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a "Hetven bibliai nőalak tűzzománc képe és története" című könyvem első kiadása.
2024-ben a kötet második kiadását a Magyar Bibliatársulat megbízásából a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója jelentette meg.

Az elmúlt évtizedekben számos egyéni és csoportos kiállításom, könyvbemutatóm volt az országban és a határon túl. Rendszeresen részt veszek az Ars Sacra tárlatokon, a MAOE által szervezett kiállításokon. Tűzzománcaim és könyvem eljutottak Németországba, Angliába, Franciaországba, Amerikába, Japánba, Ausztráliába és Afrikába. Hálás vagyok az Úrnak a férjemért, családomért és a küldetésért, hogy sok helyre sok emberhez vihetem el alkotásaimat, kiadványaimat Isten Igéivel és az evangéliummal.

A szentírási nőalakok tűzzománc ábrázolásain törekedtem a rajzokkal „elmondani” a nőalakok életét, a nevük jelentését, tulajdonságait, jellemét. A virágok sokszor az asszonyok gyermekeire utalnak. Így a néző „olvashat” a képekről.

Többször a tulipán formájából indulok ki, az egyik ősi magyar motívumból, és sokszor ezt tovább gondolva rajzolom a formákat.

Alkotásaimból „Bibliai nőalakok” címmel 2020-as majd "Bibliai fák" címmel 2024-es falinaptár került kinyomtatásra.

Válogatott egyéni kiállítások, könyvbemutatók

2000. Gárdonyi Galéria, Gárdony
2004. Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Székesfehérvár
2005. Közösségi Ház, Lábatlan
2007. Tamási Galéria, Tamási  
2009. Faluház, Magyaralmás                 
2010. Szent Korona Galéria, Szent István Művelődési Ház, Székesfehérvár
2011. Nádudvari Református Egyházközség, Nádudvar
2013. Szent Korona Galéria, Szent István Művelődési Ház, Székesfehérvár
2013. Lamberg-kastély, Mór
2014. Wass Albert Művelődési Központ, Kisbér
2014. Szent Margit-templom kiállítóterme, Kaposvár
2015. Wesniczky Antal Művelődési Ház, Besenyszög
2017. Öreghegyi Közösségi Ház, Székesfehérvár
2018. Vörösmarty Terem, Székesfehérvár
2018. Belvárosi Református Gyülekezeti Központ, Székesfehérvár
2019. Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed
2019. Budai úti Református Gyülekezeti Központ, Székesfehérvár
2019.  Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium, Vác
2020. Dégi Református Egyházközség, Dég
2020. Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Vásárosnamény
2021. Református templom, Moha
2021. Református templom, Sárkeresztes
2021. Cegléd-Újvárosi Református Templom, Cegléd
2022. Eötvös Károly Közösségi Könyvtár és Művelődési Ház, Mezőszentgyörgy
2022. Nyitrai úti Közösségi Ház, Székesfehérvár
2023. Kálvin-terem, Budakeszi Református Gyülekezet, Budakeszi
2023. Evangélikus gyülekezeti ház, Székesfehérvár
2023. Szabó Magda Nagyközségi Könyvtár és Teleház, Szentmártonkáta
2024. Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium, Vác
2024. Bibliamúzeum - könyvbemutató, Budapest
2024. Siloám Református Missziói Otthon - könyvbemutató, Balatonfüred

Válogatott csoportos kiállítások

2000. Szentesi Művelődési Központ, Szentes
2001. Stefánia Galéria, Budapest
2001. VIII. Betlehemi Jászol kiállítás, Magyarok Háza, Budapest
2001. 100 Jászol kiállítás, Róma
2002. IX. Betlehemi Jászol kiállítás, Magyar Kultúra Alapítvány székháza, Budapest
2002. 100 Jászol kiállítás, Róma
2006. Művelődési Ház, Bonyhád
2008. Európa Ház, Luxemburg
2008. Művészetek Háza, Pilisvörösvár
2021. Horizont – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítása, Szeged
2021. Fejér Megyei Képzőművészek I. őszi tárlata,  Velence-tavi Galéria, Gárdony
2021. Magyar Betlehem, Józsa Judit Galéria, Budapest
2022. Fejér Megyei Képzőművészek II. nyári tárlata, Velence- tavi Galéria, Gárdony
2022. XVI. Ars Sacra Fesztivál, Székesfehérvár
2022. Magyar Festészet Napja, Fejér Megyei tárlata, Nyitrai úti Közösségi Ház, Székesfehérvár
2022. Magyar Betlehem, Józsa Judit Galéria, Budapest
2023. Fejér Vármegyei Képzőművészek III. nyári tárlata, Velence-tavi Galéria, Gárdony
2023. XVII. Ars Sacra Fesztivál, Székesfehérvár
2023. Magyar Betlehem, Józsa Judit Galéria, Budapest
2024. Keszi-Art Egyesület "Feltámadás" című XII. Tavaszi Tárlata, Erkel Ferenc Művelődési Központ, Budakeszi
2024. Reformátusok 200 éves jubileuma, Budai úti és Széchenyi utcai Református Gyülekezeti Központok, Székesfehérvár
2024. Fejér Vármegyei Képzőművészek IV. nyári tárlata, Velence-tavi Galéria, Gárdony
2024. Székely himnusz kiállítás, Józsa Judit Galéria, Budapest
2024. Ars Sacra Fesztivál, képőművészeti kiállítás "Az igazság békét teremt", Székesfehérvár
2024. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma - díszterem, Pápa

Jézus Krisztusnak legyen hála és dicsőség mindezekért!

Szűcsné Novák Mária

tűzzománcművész

c 2023 Minden jog fenntartva
A képek és részleteik szerzői jogvédelem alatt állnak!